történetünk
Ébredj te is a Mátra ízeire!
A BAKET sztori
Miért éppen BAKET?
Amikor az élet Mátrába, Palóc földre vezetett, sok új dologgal kellett megismerkednem. Köztük egy különös szó is, baket. Az ország másik tájáról érkezve először csak értetlenül hallgattam, amikor ezt a kifejezést használták körülöttem, ugyanis én nem ismertem, nem használtam, és bevallom, fogalmam sem volt, mit jelenthet.
Aztán megtudtam, hogy a baket egy régi palóc földön gyakran használt néprajzi kifejezés. Eredetileg ételhordót, illetve olyan szállítóeszközt jelentett, amellyel élelmiszert, pékárut, gyümölcsöt vagy más árut szállítottak egyik helyről a másikra. Egy egyszerű, de nagyszerű eszköz volt, amelynek egyetlen célja volt: eljuttatni, amire szükség van, oda, ahol azt várják.
Amikor a vállalkozás nevét kutattuk, rengeteg ötlet született, de egyik sem írta le olyan jól, mit is szeretnénk, mint a BAKET. Hiszen mi is pontosan ezt tesszük: minden reggel útnak indulunk, ha esik ha fúj, hogy finom reggelit vigyünk a Felső-Mátrába. Összekötjük a helyi termelőket, pékeket és készítőket azokkal, akik szeretnék a napot friss, minőségi falatokkal kezdeni.
A BAKET számunkra egyszerre tisztelgés a palóc hagyományok előtt és annak a küldetésnek a jelképe, hogy a legjobb ízeket eljuttassuk oda, ahol azt örömmel és várakozással fogadják. Ahogyan régen a baket vitte a mindennapi betevőt, úgy visszük mi ma a reggeli élményt a pihenés maximális garantálása érdekében a Mátra szívébe.
Kóstold meg te is a környék termelőinek legjavát BAKET-ba zárva!
Ahonnan az ötlet indult
Hogyan lehetne a reggelit egyszerűen, mégis különlegesen megoldani?
Sok helyen hiányzott az a minőségi, kényelmes megoldás, ami valódi élménnyé teszi a nap indítását – anélkül, hogy plusz terhet jelentene a szállásadóknak.
Innen jött az ötlet:
mi lenne, ha a kézműves minőséget és a helyi termelők legjavát egy reggeli kosárba zárnánk, és házhoz vinnénk?
Így született meg a BAKET, egy gondosan összeállított reggeli élmény, amelyet kifejezetten a mátrai vendégházak számára hoztunk létre.
Minden kosarunkat úgy állítjuk össze, hogy:
- friss és minőségi alapanyagokat tartalmazzon
- helyi termelők termékeire épüljön
- kényelmes és megbízható megoldást nyújtson
A kosarakban megtalálható minden, ami egy tökéletes reggelihez kell – a friss péksüteményektől kezdve a házias lekvárokon át egészen a gondosan válogatott sajtokig és finomságokig.
Több mint reggeli
A BAKET számunkra nem csupán egy szolgáltatás.
Egy lehetőség arra, hogy támogassuk a helyi termelőket, értéket adjunk a vendégházak szolgáltatásaihoz és valódi élményt teremtsünk a vendégek számára.
Mert hisszük, hogy egy jól induló reggel nemcsak a napot, hanem az egész pihenést meghatározza.
Számunkra a minőség nem ér véget az ízeknél – ugyanilyen fontos az is, hogyan jut el hozzád a reggeli.
A BAKET kosarak összeállításánál tudatosan törekszünk a fenntartható megoldásokra. A reggeli egyes elemeit újrahasználható üvegekben, csatos tárolókban és tartós csomagolásban adjuk át, amelyek nem egyszer használatosak, hanem körforgásban maradnak.
Minden kiszállítást követően gondoskodunk a göngyöleg visszagyűjtéséről, tisztításáról és újrahasználatáról. Így jelentősen csökkentjük a hulladék mennyiségét, és elkerüljük a felesleges csomagolóanyagok használatát.
Hiszünk abban, hogy a vendéglátás lehet egyszerre igényes és környezettudatos.
A BAKET-tel olyan megoldást kínálunk, amely nemcsak kényelmes és finom, hanem felelős választás is – a vendég és a környezet szempontjából egyaránt.

